Kezdőoldal
Építészet

A beruházás első lépéseként a Technológiai Park készül el, melyet Csomay Zsófia és Németh Tamás építészek (CET Budapest Kft.) terveztek Reimholz Péter építész korábbi tervei alapján. Ennek az épületegyüttesnek a hiánya 1952, az egyetem jelenlegi campusra költözése óta nyilvánvaló, de forrásait csak az elmúlt években sikerült biztosítani.

A jelenlegi, 1952-ben Farkasdy Zoltán tervei alapján emelt főépület helyi védettséget élvez, a mögötte álló, klasszicista Gondűző-villa pedig műemlék, ezért ezek ennek figyelembevételével újulnak meg. A Sümegi-villa (HÖK-székház), a jelenlegi műhelyházak (a C-épület és a „Sándor-palota”), valamint a kollégium helyén három épületből álló komplexum jön létre. Ezek közül a Műhelyház, a közös Műterem- és Médiaház, összefoglaló néven a Technológiai Park funkcionálisan és építészetileg is egységet képez, egy közös műhelyudvar öblében, a Budakeszi útról is megközelíthető módon. Ezek az épületek a jelenleg az Iparművészeti Múzeumban működő oktatási funkciókat is befogadják. A kollégium helyére tervezett épületben a Tudásközpont valamint az egyetem egészét kiszolgáló parkoló kap helyet.

A tervek szerint a teljes terület beépítettsége a jelenleginek mindössze 15%-ával emelkedik, ez lehetőséget ad a jelenlegi, parkos összkép minél teljesebb megőrzésére. Az egyetem hasznos bruttó területe azonban a többszintes beépítettségnek köszönhetően jelentősen nő.

A beruházás kiemelt céljai közé tartozik, hogy az egyes épületek között (a műemlék Gondűző kivételével) akadálymentes, időjárástól védett összeköttetés jöjjön létre. Ugyancsak fontos cél a fenntartható működtetés, ez mind az elsőként felépülő Technológiai Park esetében, mind a további épületekre kiírandó építészeti tervpályázatnál alapvető elvárás.